Rólunk

Béla, Gábor, 10 év épület kivitelezés, 1 ötlet, 2 év fejlesztés, sok munka, és egy végre elkészült álom, ami csak azért valósulhatott meg, mert hiszünk benne.

Mert tényleg azt láttuk, hogy van ott valami, valami kis hiányzó láncszem a tervezés és a kivitelezés között, ahol létjogosultsága lenne valaminek, amiről nagyon sokáig nem láttuk pontosan, hogy mi az, csak egyet tudtunk róla: segítenie kell azoknak, akik ebbe a hatalmas feladatba vágnak bele, hogy házat terveztetnek és építtetnek maguknak.

Mert annyiszor láttuk már Megrendelőinket, ahogy munka előtt vagy után kiugorva az építkezésre a nappali (háló, fürdő, konyha) első pár sor elkészült falazását nézik, mérik, aztán megint nézik (majd megint mérik), amit előtte már annyiszor láttak; papíron, vonalakkal megrajzolva.

Építészként kivitelezésben dolgozva mindig arra törekedtünk, hogy tervező és kivitelező egymást segítve jusson el addig a napig, amikor a takarófóliákat felszedjük a padlóról, és először végigsétálunk az elkészült házban. Szándékunk az, hogy ezt a csapatmunkát erősítsük tovább egy olyan új szolgáltatással, mely őszinte reményeink szerint tiszta és segítő eszköze lesz mind a tervezőknek, mind az építtetőknek azon az úton, amit a gondolattól a megvalósulásig bejárnak.